Mindenszentek - Halottak napja  

Ady Endre:
HALOTTAK NAPJÁN
(részlet)
 

Halottja van mindannyiunknak,
Hisz percről-percre temetünk,
Vesztett remény mindenik percünk
És gyászmenet az életünk.
Sírhantolunk, gyászolunk mindig,
Temetkező szolgák vagyunk!
-- Dobjuk el a tettető álcát:
Ma gyásznap van, ma sírhatunk!

 

A Mindenszentek (latinul: Festum omnium sanctorum) a katolikus és ortodox keresztény egyház ünnepe. A katolikus egyház november 1-én, az ortodoxia pedig egy héttel később tartja.

 Az ünnep, és az azt követő halottak napja - egyházi jellegén túl- fokozatosan általános népi megemlékezéssé is vált. Ilyenkor mindenki kilátogat a temetőbe, meglátogatja elhunyt hozzátartozóit. Megtelnek a sírok őszirózsával, krizantémmal, az elmúlás jelképes virágaival. 

Az emberek gyertyát gyújtanak, és elveszített szeretteikre emlékeznek. 

MINDENSZENTEK

A hajdani rómaiak őseiket és hőseiket istenként és félistenként tisztelték. Szobrot emeltek, szentélyt állítottak számukra.
Marcus Agrippa Kr.e. 27-ben építtetett egy hatalmas templomot, amit Pantheonnak neveztek el. Itt az összes isten tiszteletére mutatták be a papok az áldozatot.

A Pantheont aztán Rómában 610 (egyes források szerint 609) május 13-án keresztény templommá alakították. Ez adott alkalmat az ünnep bevezetésére: hiszen ezen a napon IV. Bonifác pápa a templomot az összes vértanú tiszteletére szentelte.

A 4. századból is maradtak fent adatok Mindenszentek ünnepéről. Szent Efrém szíriai egyházatya és Aranyszájú Szent János például már tudott az ünnepről, melyet május 13-án, illetve pünkösd utáni első vasárnap ültek meg. / E vasárnap neve a görög egyházban ma is Szentek Vasárnapja. /

Az ünnep történetében újabb lépést jelentett III. Gergely pápa (731-745), aki a Szent Péter Bazilika egyik mellék-kápolnáját nemcsak minden vértanúnak, hanem "minden tökéletes igaznak" a tiszteletére szentelte.

Az ünnep még a VIII. században május 13-ról november 1-jére tevődött át, valószínűleg azért, hogy ezzel a kelták régi népi újesztendejét megszenteljék.
/A kelták november első napjaiban emlékeztek az elhunytakra különböző halotti áldozatok bemutatásával. Náluk már a VIII. században is közünnep volt november első napja - ami az év kezdetét is jelentette./

835-ben Jámbor Lajos császár IV. Gergely engedélyével hivatalosan elismerte az új ünnepet, és attól kezdve a Mindenszentek az egész kereszténység ünnepe lett.

HALOTTAK NAPJA


 
Halottak napját november 2-án 998 óta tartja meg az egyház. Ez az ünnep összefügg azzal a századvégi szorongásos hangulattal, mely 1000-re a világvégét várta. Ilyen elképzelések mellett igyekeztek a halottakkal "jóban lenni", az elhunytak szellemeivel jó barátságba kerülni. A sírokon gyertyát gyújtottak, hogy "szegény, fázós lelkek annak fényénél melengethessék magukat".

A november 2-i halottak napja konkrétan Sz. Odiló clunyi apáttól (962-1048,) ered. Ő ezt az emléknapot a Cluny anyaegyház alá tartozó minden bencés házban bevezette. Ez a rendelete (998) mindmáig fennmaradt. Hamarosan pedig a bencés renden kívül is megünnepelték, a 14. századtól Róma is átvette.

E napon gyertyákat, mécseseket gyújtunk elhunyt szeretteink emlékére. Ehhez a szokáshoz azonban több népi hiedelem is kapcsolódik. Némelyik szerint ennek az a célja, hogy a világosban a "véletlenül kiszabadult lelkecskék" újra visszataláljanak a maguk sírjába, ne kísértsenek, ne nyugtalanítsák az élőket.


Magyar területeken szokás volt ilyenkor a sírok megtisztítása, rendbe hozása is. Ilyenkor fel is díszítik a sírokat. Virágokat, manapság pedig koszorúkat visznek az elhunytak tiszteletére.

A nép ajkán ennek a szokásnak is megvan a magyarázata: azért kell megszépíteni ilyenkor a sírokat, hogy a halottak szívesen maradjanak lakhelyükben. A néphit szerint ilyenkor ugyanis hazalátogatnak a halottak. Ezért sokfelé szokás volt, hogy számukra megterítettek, kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. A bukovinai magyarok körében pedig még a temetőbe is vittek ennivalót.

Aki ezeken a napokon nem tud kimenni a temetőbe, az otthon gyújt gyertyát. Zentán Mindenszentek napján a család minden tagja meggyújt egy gyertyát, azt tartották, hogy akié a legelőször leég, az hal meg leghamarabb.

 

 

Juhász Gyula: Consolatio

" Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.
 

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként".

">Forrás: http://www.sulinet.hu

vissza a címoldalra





 
 
ELNYERTE TETSZÉSEDET AZ OLDALAM?
Eredmények
További szavazások
 
E-mail:
Jelszó:
 Regisztráció
Elfelejtett jelszó
 
 


kovacsneagi.qwqw.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by qwqw.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!