Z. Tábori Piroska: Tavasztündér 
 
                                      
 
 
Egyszer a Nyár nagyon megharagudott az emberek országára. Azt mondta, hogy hálátlanok és nem becsülik meg, amit nékik ad, mindég többet szeretnének. Haragjában az egész országot odaajándékozta a Télkirálynak és megfogadta, hogy többé be nem teszi ide a lábát. 
 
A Télkirály megörült a dolognak, hamar elfoglalta az emberek országát, berendezkedett, mint aki örökre itt akar maradni, palotát épített magának a legmagasabb hegyen, csupa jégből, hóból, az utakat fehér hóval hintette be, hogy könnyebben járjon rajta a szánkója, erdőre mezőre fehér bundát terített, az ablakokra jégvirágot rajzolt.
 
 
Az embereknek eleinte tetszett a mulatság, bent ültek a jó meleg szobában, nem kellett dolgozniok, táncoltak, aludtak, azután megint táncoltak. De végre, mikor már esztendeig tartott a tél, megsokallták a hosszú farsangot. Elfogyott az ennivaló, erdőn, mezőn a hótakaró alatt semmi sem termett, ember, állat megunta az örökös hideget. De hiába. A Nyár haragudott , feléjük sem nézett.
 
Hanem a Tavasztündér megsajnálta az embereket.
 
Törte a fejét, hogyan segíthetne rajtuk. Befogott virágos kocsijába, elrepült az Óperenciás tenger partjára, ott lakott egy ezeréves boszorka, attól kérdezte meg, mit csináljon.
 
A boszorka adott is jó tanácsot, a Tavasztündér szélsebesen hazarepült, felöltözött legszebbik ruhájába és elment a Télkirály palotájába vendégségbe.
 
Ahogy az őrt álló jégvitézek meglátták a Tavaszt, egyszeribe melegük lett és olvadozni kezdtek A Tavasztündér mosolygott. Mosolygásától elolvadt a palota fala is, elolvadt az úton ahó, elhervadt az ablakokról a jégvirág és mire Télkirály felébredt álmából, csak annyi ideje volt, hogy hamar felüljön a viharlovára és elrepüljön messze, messze. Attól félt, hogy a tündér mosolygásától még ő is el talál olvadni.
 
Akkor a tündér teleszórta virággal a földet, erdőn, mezőn megcsendült a madárdal, az emberek sietve munkához láttak és hálás szívvel, nagy örömmel fogadták a megbékült Nyarat.
 
 
Többé bezzeg sohasem panaszkodtak, hogy kevés nékik, amit tőle kapnak!
 

(Forrás:Száz mese, Dante Könyvkiadó 1941. )

vissza a címoldalra





 
 
ELNYERTE TETSZÉSEDET AZ OLDALAM?
Eredmények
További szavazások
 
E-mail:
Jelszó:
 Regisztráció
Elfelejtett jelszó
 
 


kovacsneagi.qwqw.hu címoldaláraLap tetejéreOldaltérképHirdess oldalainkon!
ingyen honlap
Powered by qwqw.hu - Legyen neked is egy ilyen oldalad ingyen!